Mit lát valójában

Az egyetlen dolog, amit ez a cikk nem ad meg, az a menetrend, és ez szándékos. A felvonások sorrendje estéről estére változik, így minden oldal, amely egy adott percre ígéri a dervist, a következő olyan estén téved, amikor a sorrend megváltozik. Inkább kimondjuk ezt egyenesen, mint hogy Ön az órát nézze.

Ami nem változik, az az este íve. Az élő program felvonásról felvonásra végigkíséri a vacsorát, miközben a hajó fel- és visszahalad a Boszporuszon; amikor véget ér, megérkezik a desszert, megváltoznak a fények, és a DJ átveszi a színpad előtti táncparkettet. Menetrend helyett tehát itt van az, ami valóban hasznos: mi az egyes felvonás, honnan ered, és mire figyeljen, amikor elkezdődik.

Egyetlen alak fehér köntösben és magas, teveszőr süvegben lassan forog egy helyben, egyik tenyere az ég felé nyitva, a másik a föld felé fordítva. Perceken át tart. Semmi más nem történik.

Amit lát, az a szemá, a mevlevi rend szertartása, amely a XIII. században a költő Dzsalál ad-Dín Rúmí körül alakult ki Konyában. Minden része jelent valamit: a magas süveg az ego sírkövét jelképezi, a kezdetkor levetett fekete köpeny magát a sírt, az alatta lévő fehér köntös a szemfedőt. A felfelé fordított jobb kéz Istentől fogad be, a lefelé fordított bal továbbadja a földnek, a forgás pedig az átjárás a kettő között. A mevlevi szemá szerepel az UNESCO szellemi kulturális örökségének listáján.

Ebből két dolog következik.

Az első, hogy ez valóban vallási gyakorlat, amelyet színházként adnak elő, és többet ad, ha nézik, mint ha filmezik. A lassú forgás egy mozgó teremben a hajó legrosszabb témája egy telefonkamerának, és a legjobb arra, hogy egyszerűen nézze.

A második a hangulatról szól. Az a terem, amely épp elcsendesedett egy dervis kedvéért, egyben beleegyezett abba is, hogy figyeljen, és bármi jön utána, jobb közönségre talál.

A kaukázusi tánc az észak-kaukázusi népekkel — cserkeszekkel, abházokkal és másokkal — érkezett Anatóliába, akik a XIX. században telepedtek le az oszmán területeken, és semmihez nem hasonlít a programban. A felsőtest egyenes, szinte mozdulatlan; alatta a lábmunka olyan gyors, hogy elmosódik. A büszke tartás a lényeg, és a sebesség az, amivel megmutatják.

A késes show ugyanebből a hagyományból nő ki, amelyben a tőr a viselet része volt. Messze ez az éjszaka technikailag legnehezebb néhány perce. Figyelje a lábakat legalább annyira, mint a pengéket: a pengék a látványosság, de a lábakban van a tudás.

Itt maga a ritmus lép színpadra, és a terem általában előbb érzi meg, mint hogy megértené, miért.

Élő ütőhangszeres játék: a darbuka, az ujjakkal megszólaltatott serleg alakú dob adja felül a gyors, pattogó díszítést, alatta pedig nagyobb dobok viszik az ütemet, olyan hangosan, hogy a padlón át is érezni. Nincsenek táncosok, nincsenek jelmezcserék — csak kezek, dobbőrök és időzítés.

A táncokban a jelmez és a koreográfia a lényeg, azokat nézi az ember. A puszta ütőhangszeres játékot érzi, és rendszerint ez az a pillanat, amikor a terem abbahagyja a megfigyelést, és elkezd részt venni: a kezek az ütemet verik. Ha egész este illedelmesen ült, általában itt ér véget.

A nyolcadik felvonás az, amely sebességet vált az éjszakában. Ahogy az élő program véget ér, megérkezik a desszert, megváltoznak a fények, és egy profi DJ veszi át a színpad előtti táncparkettet — és addig játszik, amíg a hajó ki nem köt.

A hajó egy része a táncparkettre vonul; a többiek egy pohárral az asztalnál maradnak, és nézik, ahogy Üsküdar elhalad. Mindkettő teljesen szokásos, és senkit nem kényszerítünk egyikre sem. Amikor a táncparketten melegedni kezd a levegő, a hajó orrában és tatján lévő nyitott fedélzetek néhány lépésre vannak, friss levegővel és a vízen tükröződő fényekkel. Az este teljes íve az óráról órára szóló leírásban olvasható.